"Nem: hagyjuk?" - több százan vannak az ELTE sztrájknapján

A gender már nem szalonképes szó, a társadalmi nemek szakot ugyanis már az indulásakor komoly támadások érték, félreértelmezések kerültek nyilvánosságra a sajtóban – mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karon szervezett „sztrájknapon” Kövér-Van Til Ágnes, a szak igazgatója. Több százan gyűltek össze a kar nagyelőadójában.

  • Eduline

Az Eduline tudósítója szerint több száz hallgató gyűlt össze az ELTE Társadalomtudományi Karának nagyelőadójában, ahol Kövér-Van Til Ágnes beszédével kezdődött meg a társadalmi nemek mesterszak megszüntetése, a felsőoktatás autonómiáját érintő beavatkozások és gazdasági átalakítások elleni tiltakozásul szervezett „figyelemfelhívó szolidaritási és információs sztrájknap”.

A társadalmi nemek képzés szakigazgatója azt mondta, nem ez az első szak, amit a kormány meg akar szüntetni, 2015 óta folyamatosan szűnnek meg képzések. „Amikor 2017-ben kiderült a felsőoktatási tájékoztatóból, hogy el fog indulni a társadalmi nemek szak, jöttek a támadások” – mondta Kövér-Van Til Ágnes, hozzátéve: sokan félreértelmezték a szak tartalmát, fals tartalmakat kötöttek hozzá, így „a gender már nem szalonképes szó”.

Eduline

Hozzátette azt is: a tudományban nincs vita, hogy létezik-e a társadalmi nemek tudománya. Kijelentette: nem értenek egyet azzal, hogy a kormány egyoldalú döntéssel, ideológiai és politikai alapon szüntet meg szakokat. A teremben egyébként „Nem: hagyjuk?”, „Küzdj azért, amiben hiszel” feliratú transzparensek, plakátok vannak.

Az ELTE TÁTK november 14-i "sztrájknapján" a csatlakozó oktatók és hallgatók is az egyetemen lesznek, délelőtt a társadalmi nemek tudományáról tartanak negyedórás előadásokat, déltől zárt szemináriumi beszélgetéseken vehetnek részt a TÁTK-os hallgatók, délután az Oktatási Hálózat kerekasztal-beszélgetést szervez a felsőoktatás jelenéről és jövőjéről, majd hallgatói fórumot tart a kar hallgatói önkormányzata.

Száz-százötven CEU-s és corvinusos hallgató vonult az ELTE-hez

Ahogy arról korábban beszámoltunk, száz-százötven CEU-s és corvinusos hallgató együtt érkezett az ELTE lágymányosi campusára. A menet reggel 9-kor indult a CEU Nádor utcai épületétől, a hallgatók azt skandálták, „szabad ország, szabad egyetem”, „szeretnék tanulni”, többen „freedom for education”, „academic freedom”, „diák szolidaritás a CEU-val, a Corvinusszal, az ELTE-vel, az MTA-val”, "strike for academic freedom" feliratú transzparenst tartottak.

Eduline

Az ELTE TÁTK-on szerveződő akcióhoz ugyanis CEU-s és corvinusos oktatók, hallgatók is csatlakoztak.  A „CEU Stands with ELTE /// Stop the Attack on Academic Freedom” nevű Facebook-esemény alapján – amellett, hogy a hallgatók együtt vonulnak az ELTE-s sztrájknapra - ma a CEU-n is lesznek olyan programok, amelyek a társadalmi nemek témakörét és az akadémiai szabadságot állítják középpontba, sőt a szervezők az oktatókat is arra kérik, hogy ezen a napon térjenek ki ezekre a kérdésekre.

Hiába szüntette meg a kormány a gender szakot, szerdán sok egyetemen ez lesz a téma

Egyre több tanszék csatlakozik az ELTE Társadalomtudományi Kar oktatóinak és hallgatóinak szerdai „figyelemfelhívó szolidaritási és információs sztrájknapjához", amellyel a társadalmi nemek mesterszak megszüntetése, a felsőoktatás autonómiáját érintő beavatkozások és gazdasági átalakítások ellen tiltakoznak. A Corvinus előtt flashmob lesz, a CEU-sok együtt vonulnak az ELTE lágymányosi campusára, az ELTE bölcsészkarának több tanszékén pedig a gender-téma lesz terítéken.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu