Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Többkörös, színvonalas felkészítést tartott nagyjából 100-150, a vizes vébé idejére "rendszergazda light" pozícióba toborzott diáknak az Antenna Hungária egyik alvállalkozója. A 3000 forintos órabérrel kecsegetett fiatalok felét azonban elküldték, mielőtt munkába álltak volna - írja a hvg.hu.

A hvg.hu-nak nyilatkozó, informatikai középiskolában érettségizett diáknak a világbajnokság hivatalos résztvevőinek kiosztott számítástechnikai eszközöket - telefonokat, tableteket és laptopokat - kellett volna IT-támogatói munkakörben kezelni: kipróbálni, beleltározni és operációs rendszerekkel ellátni a rendezvény előtt, majd a felmerülő problémákat megoldani a rendezvény ideje alatt.
A kezdés előtt háromkörös felkészítésen is részt kellett venni a jelentkezőknek, de ezekért ugyanúgy 3000Ft/órás bért fizettek, mint amit a munkáért ígértek. A diák elmondása szerint a tréningek felkészült előadókkal, nagyon jó szakmai színvonalon zajlottak.
A harmadik, Gyálra hirdetett felkésztőn – és végül magán a vébés munkán - viszont már nem vehetett részt. Miután egy hétig hiába várta az értesítést, felhívta a munkát ajánló ismerősét, aki közölte vele, hogy nem kell többet mennie, mert túlbecsülték a szükséges létszámot, így a felkészítőre hívott 150 diák több mint felére, nagyjából 70 emberre már nem lesz szükségük.
Óránként 1000-1100 forintot kínálnak a diákoknak
Mennyit lehet keresni idén nyáron diákmunkával? Ki jelentkezhet az állami diákmunkaprogramra, és milyen munkaköröket tölthetnek be a tanulók? Idén is széles a választék, az iskolaszövetkezetek tájékoztatása szerint a tanulók dolgozhatnak például pénztáros, árufeltöltő, fürdősegéd, úszómester, hostess, rendezvényi kisegítő munkakörben, emellett várják őket nyelvtudást igénylő munkákra, a felsőoktatásban tanulók pedig informatikai, mérnöki területeken is el tudnak elhelyezkedni, teljes és részmunkaidőben egyaránt.
Bár a tréningeken való részvételért korrektül megkapta a beígért bért, 15 órányi tanfolyam után 45 ezer forintot, mégis csalódott, mert számított a fizetésre. Mindezt ráadásul - állítja ő - mindenféle levonások nélkül kapta volna kézhez, mivel ismerőse révén saját megfogalmazása szerint „csókosként” jutott a munkához.
A munkát közvetítő ismerős az EuroOne Zrt. nevű számítástechnikai cég alkalmazottja volt, Kucska Árpád, a cég ügyvezetője a hvg.hu kérdésére túlzónak nevezte a számot, hogy a felkészítés után a tréningek 70 résztvevőjét küldték volna el, hozzátette: a diákok zöme már dolgozik.
A kérdésre, hogy valóban voltak-e, akik munkaszerződést sem kaptak, a tréningekért járó bérüket pedig feketén kapták meg, Kucska Árpád azt mondta, ez kizárt, mert mindenki diákszövetkezeteken keresztül érkezett, ott pedig senki nem dolgozhat szerződés nélkül. A beszélgetés egy későbbi szakaszában az ügyvezető azonban elismerte, volt róla szó, hogy lehet családtagokat hozni, bár úgy tudja, a munkára végül csak a diákszövetkezetesek mentek. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.
Diákmunkát kerestek? Itt nézzetek körül.
Ennyit kell adózni a nyári diákmunka után
Óránként akár 950-1200 forintot is lehet keresni nyáron diákmunkával, de az adózásról nem szabad elfeledkezni. A diák munkavállalók minimálbére jelenleg bruttó 733 forint óránként. A felső határ változó: a Fürge Diák Iskolaszövetkezetnél a legjobban kereső diák munkások éjszakai leltározást vállalnak bruttó 947 forintos órabérért vagy szoftverfejlesztő cégnél dolgoznak óránként bruttó 1214 forintért - írja a Magyar Hírlap.
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.