CEU-ügy: még mindig nem dőlt el az egyetem sorsa

Még mindig vizsgálják, hogy a CEU valóban folytat-e képzéseket a tengerentúlon.

  • Eduline
Fazekas István

A Liberális párt képviselője, Bősz Anett érdeklődött a Külügyminisztériumnál, hogy mégis miért nem írták még alá a CEU-val megállapodást. Ismert: Palkovics miniszter, Altusz államtitkár és Kumin konzul még a télen vizsgálta meg személyesen az egyetem Bard College-ban folyó képzéseit, azóta pedig vizsgálják, hogy valóban képzéseket látták-e ott - írja a 444.hu.

Megy is, marad is a CEU: Budapesten és Bécsben is indítanak képzéseket

Jóváhagyta a CEU kuratóriuma, hogy az egyetem a megkezdje a hallgatók toborzását a 2019/2020-as tanévre - Budapestre. Ugyanakkor Bécsben is megkezdik az oktatást 2019-ben.

Magyar Levente külügyminiszter-helyettes szerint ez a vizsgálat még mindig zajlik. Válaszában azt írja: 

"Magyarországon egy másik ország diplomáját az az egyetem adhatja ki, amelyik rendelkezik az adott országban minősített és regisztrált oktatási tevékenységgel. A CEU eddig ennek a törvényi kötelezettségnek nem felelt meg. Folyik annak vizsgálata, hogy a CEU immár megfelel-e a törvényben rögzített feltételeknek."

CEU-ügy: a kormány még nem reagált New York állam oktatási hivatalának levelére

Még mindig nem reagált a magyar kormány New York állam oktatási hivatalának levelére, amelyben a hivatal megerősítette, hogy a CEU megfelel a módosított felsőoktatási törvény előírásainak. Ezt a hivatal a Hír TV megkeresésére közölte. Ugyanakkor azt is hozzátették, a magyar kormánynak nem is szükséges válaszolnia az írásos megkeresésre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.