Blokád az ELTE bölcsészkarán: éjszakára is maradnának a diákok

További óramegszakításokkal "blokádot" hirdetett az ELTE-n jelenleg is tartó hallgatói fórum, amelyen mintegy...

  • eduline/mti
Stiller Ákos

További óramegszakításokkal "blokádot" hirdetett az ELTE-n jelenleg is tartó hallgatói fórum, amelyen mintegy 120-130-an vesznek részt, egyetemi hallgatók mellett tanárok is. Az ELTE-s fórumot a Szabad Egyetemi Rádió élőben közvetíti.

A diákok délelőtt az ELTE Múzeum körúti épületében több teremben is leállították az oktatást, ezzel tiltakozva az egyetemet érintő pénzelvonás ellen. A hallgatók azt kérték az előadásokon résztvevő diákoktól, hogy vegyenek részt egy fórumon. A Hallgatói Hálózat hétfő délelőtti akciójáról itt olvashattok, a mai tüntetésekről pedig itt találjátok cikkünket.

Az előadóteremben a Hallgatói Hálózat blokádra felhívó szórólapját is osztogatták. A brosúrán a "Mire jó a blokád?" kérdésre azt a választ adják: "Az ellenállás és a nyomásgyakorlás központja, bázisa. A hallgatók az aktuálpolitika által indokolt helyzetben átveszik, visszaveszik az épület irányítását".

A diákok délelőtt az ELTE Múzeum körúti épületében több teremben is leállították az oktatást, ezzel tiltakozva az egyetemet érintő pénzelvonás ellen.

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu