A kollégiumi bővítés keretében egyelőre csökkennek a férőhelyek

Minden kezdet nehéz. Az MTI beszámolója szerint a kollégiumi férőhelyek bővítését célzó program részeként megújuló óbudai szakkoliban csökken a férőhelyek száma.

  • eduline/mti
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Megújul a Márton Áron Szakkollégium a III. kerületben, a 2,5 milliárdos beruházás az épületgépészeti, villamossági fejlesztése mellett érinti a tűzvédelmet és a berendezések modernizálását is - mondta az emberi erőforrás-miniszter.

Balog Zoltán emlékeztetett, hogy 2016. augusztus 19-től a Márton Áron Szakkollégium az ELTE részeként működik, s a mostani fejlesztések célja, hogy még magasabb színvonalon szolgálják ki a külhoni magyar illetve a többi egyetemi hallgató igényeit.

A beruházás annak a nagy kollégium fejlesztési stratégiának az első lépése, amelyet néhány hónappal ezelőtt hirdettek meg. Ennek keretében 2023-ig 37 467 férőhely felújítását, illetve újak létesítését tervezik mintegy 192 milliárdos beruházással - mondta a miniszter.

A szakkollégium esetében mivel a modernizálás új tereket is igényel a korábbi 993 férőhellyel szemben 850 férőhely áll majd rendelkezésre.

Hozzászólások

Gyerekek a politikai kampányokban: „Téves azt gondolni, hogy ha MI által szerkesztett gyerekről van szó, azzal nincs baj”

Elég egy fotó, amely egy olyan iskolai rendezvényen készül, ahol politikus is megjelenik, és máris akarata ellenére bevonódhat egy gyerek a kampányba. A Hintalovon gyerekjogi szakértője szerint az MI által generált gyerekek is ugyanazt a hatást váltják ki, mert ugyanúgy a gyerekek tárgyiasítását és használatát jelenítik meg. A legfontosabb kérdés, hogy van-e megegyezés arról, hogy gyerekeket nem használunk fel kampányidőszakban sem, hiszen ha ebben nincs egyetértés, azzal normalizáljuk, hogy nincsenek határok.