A világ legtöbbet idézett tudósainak felső 2 százalékába kerültek a Miskolci Egyetem kutatói

Tizenegy miskolci kutató került fel a világ legnagyobb idézettségi hatású tudósait összesítő nemzetközi listára. A Stanford Egyetem kutatóihoz és az Elsevierhez kötődő adatbázisban három olyan szakember is szerepel a Miskolci Egyetemről, aki az elmúlt évben és teljes tudományos pályafutása során is kiemelkedő idézettséget ért el.

Október 7-én jelent meg a World’s Top 2% Scientists adatbázis legfrissebb, kilencedik kiadása, amely a világ kutatóinak tudományos hatását vizsgálja. A rangsoroláshoz a Scopus nemzetközi tudományos adatbázis 2026. augusztus 1-jei adatait használták fel, összesen 20 fő tudományterületen és 174 alterületen.

A Miskolci Egyetem tájékoztatása szerint az intézmény 11 kutatója szerepel az összeállításban. Közülük nyolcan a 2025-ös idézettségi teljesítményük alapján, hatan pedig a teljes tudományos pályafutásukat vizsgáló listán kaptak helyet.

Különösen figyelemre méltó, hogy Kaptay György, Hernádi Klára és Mucsi Gábor mindkét kategóriában szerepel. A 2025-ös idézettségi hatást vizsgáló listán rajtuk kívül Bányai Tamás, Kovács György Y., Szilágyi Imre Miklós, Vadászné Bognár Gabriella és Mohamed Hamdy Eid kapott helyet. A teljes tudományos pályafutás alapján összeállított listán pedig Kaptay György, Hernádi Klára és Mucsi Gábor mellett Jármai Károly, Kékesi Tamás és Farkas József szerepel.

Mit jelent bekerülni a világ legjobb 2 százalékába?

A World’s Top 2% Scientists adatbázis nem hagyományos egyetemi vagy tudományos kiválósági rangsor. Elsősorban azt vizsgálja, hogy a kutatók publikációi milyen hatást gyakorolnak a nemzetközi tudományos közösségre.

Az értékelés során nemcsak azt veszik figyelembe, hogy egy kutató munkáira hányszor hivatkoztak más tudományos publikációkban, hanem többek között a Hirsch-indexet, a társszerzőséget és a szerzői pozíciókat is. A Hirsch-index olyan mutatószám, amely egyszerre veszi figyelembe a tudományos publikációk számát és azok idézettségét.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.