Molnár Áron keresi Hankó Balázst, aki a választások óta nem posztolt

„Segítsetek nekünk! Keressük Hankó Balázs, kultúráért felelős minisztert” – ezzel a felhívással fordult követőihez Molnár Áron egy friss közösségimédia-posztban. A színész-aktivista arra kéri az embereket, hogy jelezzék, ha tudják, hol jelenik meg nyilvánosan a miniszter.

Molnár Áron bejegyzésében kemény kritikát fogalmazott meg Hankó Balázs felé. Azt állítja, hogy a kulturális forrásokból „több tíz milliárd forint” kerülhetett politikai célokra, és szerinte a miniszternek „az a minimum”, hogy lemondjon. A poszt végén azt is üzeni neki, hogy „ez egyre kellemetlenebb lesz.”

A választási kampány hajrájában ugyanis Hankó Balázs kifejezetten aktív volt a közösségi médiában: naponta akár 10-12 bejegyzést is közzétett. Ezekben gyakran azt is megosztotta, hogy mikor és hol lehet vele személyesen találkozni és beszélgetni.

Ehhez képest április 12-e után – amikor a Tisza Párt megnyerte a választást – gyakorlatilag eltűnt a felületeiről. Azóta mindössze egyetlen poszt jelent meg: ebben gratulált a Tisza Párt képviselőinek, és megköszönte saját közösségének a támogatást.

A választási kampány időszakában többek között az országos „Kérdezd a minisztert!” sorozat révén is aktív volt – a programsorozat időzítése miatt azonban nemcsak a fiatalokkal való párbeszéd terepeként, hanem sok esetben kampányeseményként is értelmezhető volt.

A miniszter 2025 őszétől kezdve sorra látogatta az egyetemeket: Győrtől Debrecenen át Pécsig, de még Erdélybe is eljutott. A rendezvények célja formálisan az volt, hogy a hallgatók közvetlenül kérdezhessenek, és „párbeszéd induljon a felsőoktatás jövőjéről”.

A fórumokon rendszeresen kerültek elő politikailag érzékeny témák is.

  • A Debreceni Egyetem eseményén például az Erasmus-program, ösztöndíjak és kormányzati kommunikáció is szóba került, a hangulat pedig kifejezetten feszült volt.
  • Az Óbudai Egyetemen pedig egyes hallgatók nyíltan kritizálták a minisztert, és a Fidesz-kormány által terjesztett dezinformáció mellett a gyűlöletkeltést is számonkérték a miniszteren.

Az egyik legérzékenyebb momentum egy erdélyi fórumon történt, ahol egy hallgató konkrét kampánytevékenységről kérdezte a minisztert. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem eseményén egy diák arról beszélt, hogy erdélyi fiatalokat vittek Magyarországra aláírásokat gyűjteni a kampányban, utazással, szállással és fizetéssel támogatva. Hankó Balázs erre annyit reagált: „egy nemzet, egy közösség vagyunk”, és szerinte bárki részt vehet a kampányban.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.