Nemzetközi perbeszédversenyt nyert Kínában a Károli jogi kara

Először diadalmaskodott magyar jogi kar angol nyelvű nemzetközi perbeszédversenyen Kínában.

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának csapata győzött az ECUPL Intellectual Property Moot 2025 döntőjében – tette közzé az egyetem.

A sanghaji East China University of Political Science and Law nemzetközi szellemi tulajdonvédelmi párbeszédversenyén 14 egyetem indult, köztük olyan világranglistások, mint a University of Pennsylvania vagy a Tsinghua University. A mezőnyben egyetlen magyar résztvevőként a Károli jogi kara szerepelt – és nemcsak sikeresen helytállt, de le is körözte a top egyetemeket.

A károlis csapatot két jogász osztatlan képzési szakos hallgató, az ötödéves Tarjáni-Nagy Zsófia és a negyedéves Lezsák Botond, illetve az európai és nemzetközi üzleti jog (LL.M.) mesterképzésben részt vevő Shana Hailati hallgató alkotta.

A verseny egy fiktív, tejhelyettesítő termékekhez kapcsolódó védjegyjogi ügy megoldása köré épült. Az írásbeli fordulóban a magyar csapat érte el a legmagasabb pontszámot, és elnyerte a legjobb alperesi beadvány díját is. A november 24-i sanghaji szóbeli döntőben magabiztosan folytatták a szereplést, végül megnyerve az egész versenyt – ezzel ők lettek az első magyar joghallgatók, akik kínai nemzetközi párbeszédversenyt nyertek.

A legjobb peres képviselő (best oralist) címet szintén a kar hallgatójának, Shana Hailatinak ítélték oda.

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.