Ettől is függhet, hogy ki választja a tanári pályát

Egy nemrég megjelent kutatás érdekes eredményekre jutott.

A legújabb, 2023-as frissdiplomás felmérésből kiderült, hogy nagyjából minden második pedagógusszakon végzett hallgatónak van a szűkebb vagy a tágabb családjában pedagógus.

A válaszolók mintegy 12 százalékának a szülei, a 2,8 százalának a nagyszülei között van pedagógus. Ehhez képest a megkérdezettek 7,7 százaléka válaszolt úgy, hogy a szülei és a nagyszülei között is van olyan, aki pedagógusként végzett és/vagy dolgozik.

23,5 százalékuknak pedig a tágabb családi körében választotta valaki a tanári, tanítói vagy az óvodapedagógusi szakmát.

Az Eduline-on korábban részletesen beszámoltunk arról, hogy a 2025-ös felvételi eljárásban 220 és 300 pont közötti pontokkal jó eséllyel be lehetett kerülni az idei felvételin olyan osztatlan tanárszakra, mint digitális kultúra-történelem, biológia-matematika vagy éppenséggel angol.(Volt olyan egyetem, ahol a tanító alapszakhoz még ennyi sem kellett.)

Ezeknek azerős hármas-gyenge négyes érettségivel is megugorható ponthatároknak pedig az lett a következménye, hogy az előző évhez képest 681-gyel több, összesen 2265 diákot vettek fel valamelyik osztatlan tanári képzésre.

 

 

 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu