szerző:
Székács Linda
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Zsila Ágnes ezt követően felmondott.

Mindhárom melegek mellett kiálló pszichológus; Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes is felmondott, miután az egyetem eljárást indított és elmarasztalta őket a HVG-n megjelent, melegek mellett kiálló cikkük miatt - írta meg a 444 még pénteken.

Cikkükben a Pride betiltásakor a pszichológusok arról írtak, hogy tudományosan bizonyított, hogy a szeretetteljes család fontosabb, mint a szülők neme. Ezt követően az egyetem etikai vétség gyanúja miatt eljárást indított ellenük, az indokok szerint azért, mert csak a rektor engedélyével adhattak volna interjút világi sajtónak. Ez ugyanakkor több szempontból is vérzik, hiszen a szerzők egyrészt nem interjút adtak, hanem cikket írtak, másrészt pedig arra kértek és kaptak is engedélyt az egyetem vezetésétől.

A három érintett közül ketten már augusztusban jelezték a felmondási szándékukat. A harmadik pszichológus, Zsila Ágnes pedig hétfőn azonnali hatállyal nyújtotta be a felmondását.

Őt a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja, Birher Nándor a katolikus katekizmusból akarta feleltetni minden héten, valamint tudatta vele, hogy szeretné, ha részt venne a szerda reggeli szentmiséken is.

A PPKE szerint az oktatók felmondása nem okozott fennakadást.