Van lehetőség dokumentumpótlásra a pótfelvételin?

A tavalyihoz képest változott a rendszer.

  • Rodler Lili

Bár tavaly augusztus 15-ig lehetett a pótfelvételizőknek a hiányzó dokumentumaikat feltölteni, idén erre nem adtak lehetőséget. A határidő rövidsége miatt hiánypótlási időszak idén nincs a pótfelvételin. A jelentkezéshez és a pontszámításhoz, valamint az intézményi pontokhoz szükséges dokumentumokat a jelentkezéssel egyidejűleg kellett feltölteni, augusztus 7-ig.

Bár megjegyzendő, tavaly is pontosan ugyanennyi idő telt el a jelentkezés utolsó határideje és a hiánypótlás között.

Mikorra várhatóak a ponthatárok?

Az utolsó jelentkezési naptól számított 20. napon, azaz augusztus 27-én hirdetik ki a pótfelvételi ponthatárait. A ponthatárhúzást az Eduline oldalán is nyomon tudjátok követni majd.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.