Az ADF jogvédelmet kért az ELTE alapító okiratának módosítása ellen

A módosítással a Magyar Tudományos Akadémiától elszakított kutatóhálózat négy központját olvasztanák be az egyetembe.

  • Eduline

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) azonnali jogvédelmet kért a Fővárosi Törvényszéktől, hogy megakadályozza négy jelentős kutatóközpont beolvasztását az Eötvös Loránd Tudományegyetembe (ELTE). Az ADF szerint ugyanis a Magyar Államkincstár jogellenesen kívánja bejegyeztetni az egyetem alapító okiratának módosítását – írják közleményükben.

 

A Magyar Tudományos Akadémiához (MTA) még 2024 decemberében szavazta meg, hogy a hozzá tartozó ingatlanokat eladják, melyeket majd a HUN-REN kap meg. Majd június 27-én a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete amellett döntött, hogy a Bölcsészettudományi, a Nyelvtudományi, a Társadalomtudományi, és a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontok az ELTE alá kerüljenek.

Még rá sem bólintott az ELTE a szenátusa, de a kormány már az egyetemhez csatolta a kutatóintézeteket

Az ADF álláspontja szerint az átszervezés előkészítése átláthatatlan volt, a döntéseket nem megfelelő felhatalmazással hozták meg, és mindez kormányzati nyomásgyakorlással is párosult. A döntés hátterét tovább árnyalja, hogy az érintett kutatók június 19-én szavaztak az ügyben: a több mint 800 válaszadó közül közel 90 százalék elutasította az ELTE-hez csatolást.

Mindezekre tekintettel az Akadémiai Dolgozók Fóruma két tagja a Fővárosi Törvényszék előtt megtámadta a HUN-REN Irányító Testület döntését, és azonnali jogvédelmet kért az átalakulás megakadályozása érdekében, amiről a Magyar Államkincstárt is értesítette.

Emellett az ADF több közérdekű adatigénylést is benyújtott, hogy a nyilvánosság megismerhesse a kutatóhálózat átszervezésével kapcsolatos eddigi határozatokat és jegyzőkönyveket.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.