Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Budapest belső kerületeiben már ritkán lehet havi 100 ezer forint alatt kiadó szobát találni.
Bár az év első felében még visszafogott volt a kereslet, a nyár elejére látványosan elkezdett élénkülni az albérletpiac. Júniusban már átlagosan 256 ezer forintot kértek a kiadó lakásokért, ami az elmúlt két év legmagasabb kínálati átlagára – derült ki a Rentigo közleményéből.
A platform friss albérletpiaci elemzése rámutat arra, hogy a budapesti élénkülés egyik oka az őszi szemeszterre készülő egyetemisták korai megjelenése. Habár a ponthatárokat csak július 23-án hirdetik ki, a Budapestre érkező külföldi hallgatók már júniusban megkezdték a keresést. Július elejétől a hazai egyetemisták is csatlakoztak hozzájuk, tovább fokozva a nyomást az albérletpiacon.
A Rentigo elemzése szerint a legolcsóbb lehetőség továbbra is a szobabérlés, ám még ez is egyre megterhelőbb: a főváros belső kerületeiben már ritkán találni havi 100 ezer forint alatti ajánlatot.
Lakhatási válság a felsőoktatásban - 310 ezer hallgatóra alig 50 ezer kollégiumi férőhely jut
Az árak emelkedése pedig még nem ért véget. Az Ingatlan.com adatai szerint július közepére Budapest átlagos bérleti díja elérte a 270 ezer forintot, igaz, jelentős különbségek vannak a kerületek között:
Nemcsak Budapest drága
A debreceni albérletek átlaga már 248 ezer forint, és Győr, illetve Székesfehérvár is átlépte a 200 ezres küszöböt. Szegeden és Pécsett valamivel kedvezőbb a helyzet – ott 165–185 ezer forint körül alakulnak az árak. A legolcsóbb egyetemváros továbbra is Miskolc, ahol 125 ezer forint az átlagos albérleti díj.
A szobabérlés népszerű alternatíva a diákok körében, de ezek a költségek is jelentősek. Budapesten átlagosan 110 ezer forintot kérnek havonta egy szobáért, még a külső kerületekben is 75–80 ezer forint körül mozognak az árak. Debrecenben és Szegeden 70 ezer forint körül lehet szobát bérelni, Győrben 60 ezer, míg Pécsett 75 ezer forint az átlagos havi költség.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.