Félmilliós tanácsadói állást kapott az SZTE-n a fideszes képviselő, aki korábban a MNB alapítványnál dolgozott

Miután távozott a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványának vezetéséből, Polner Eörs, szegedi fideszes politikus havi bruttó 500 ezer forintos fizetésért a Szegedi Tudományegyetemen nyújt szakértői támogatást.

A Szegedi Tudományegyetem szakértői megbízást adott Polner Eörsnek, a városi közgyűlés fideszes frakcióvezetőjének. A Szegeder közérdekű adatigénylése alapján kiderült, a politikus feladata: „szakértői támogatás nyújtása az SZTE és a különböző köztestületekkel (megyei és városi közgyűlés) és egyéb közszereplőkkel való kapcsolatépítésben, kapcsolattartásban”.

Polner korábban a Magyar Nemzeti Bankhoz köthető PADME Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke volt, bruttó 1,3 milliós fizetésért. Innen nem sokkal azelőtt távozott, hogy Varga Mihály, az MNB új vezetője tisztogatást kezdett az alapítványokban, miután az Állami Számvevőszék súlyos hiányosságokat tárt fel: az 500 milliárdos vagyonból 150–200 milliárd forintnyi veszteséget okozhattak hibás vagy akár szándékosan rossz befektetések.

Így vált köddé mintegy 130 milliárd forint a kecskeméti Neumann János Egyetemen

Arra a kérdésre, nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy aktív önkormányzati képviselőként tanácsokat ad az egyetemnek, Polner úgy reagált: a vagyonnyilatkozata nyilvános, a közgyűlés illetékes bizottsága pedig nem állapított meg összeférhetetlenséget.

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.