Nem vehet fel a következő szemesztertől kezdve külföldi hallgatókat a Harvard

A jelenleg az egyetemen tanuló külföldi hallgatóknak pedig át kell iratkozniuk máshová, különben elveszítik a diákvízumukat.

  • Rodler Lili

Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben „terroristapártoló” tevékenység miatt – közölte az Amerikai Belbiztonsági Minisztérium csütörtökön.

 

A Cambridge-ben működő elit egyetem a jövőben nem vehet részt a szövetségi kormány által felügyelt Diák- és Cserelátogatói Programban (Student and Exchange Student Program), ami diák- és kutatói vízummal érkezők fogadását teszi lehetővé a felsőoktatási intézmények számára. Akik pedig jelenleg az egyetemen tanulnak a program keretei között, azokat kötelezik az átiratkozásra, különben megvonják tőlük a diákvízumukat.

A belbiztonsági minisztérium hivatalos indoklása szerint:

a Harvard azért szembesül a súlyos következménnyel, mert elutasította, hogy a külföldi diákok magatartásáról szóló adatokat adjon át a szövetségi kormánynak. Továbbá úgy vélik „terroristapártoló” tevékenységet folytatott, valamint ellenséges közeget teremtett zsidó diákok számára, támogatta a „Hamász retorikáját”, és rasszista gyakorlatot követ az úgynevezett sokszínűség, egyenjogúság és elfogadás (Diversity, Equity and Inclusion, röviden DEI) célkitűzések érvényesítésében.

„Kiváltság és nem jog az egyetemek számára a külföldi diákok beiratkozásának lehetősége, és a tőlük származó magasabb tandíjakból eredő anyagi haszon” – fogalmazta meg Kristi Noem miniszter az X-en közzétett bejegyzésében.

Trump szerint antiszemita a Harvard, megvonhatják az egyetem állami támogatását

Szerinte miután az intézmény számos esélyt kapott, hogy megfeleljen a szövetségi kormány elvárásának, és mégsem teljesítette az előírásokat, nincs más választásuk, mint megvonni tőlük a külföldi diákok fogadásának privilégiumát. Továbbá azt is hozzátette, hogy ez az adminisztráció arra is hivatott, hogy elszámoltassa a Harvardot erőszak elősegítése, antiszemitizmus és a Kínai Kommunista Párttal való együttműködés miatt.

Noem utolsó lehetőségként a Harvardnak 72 órát adott, hogy teljesítsék a Trump-adminisztrációban foglalt információkra vonatkozó kéréseiket. Ellenkező esetben megvonják a külföldi hallgatók diákvízumait.

Jelenleg a Harvard Egyetemen csaknem 6800 külföldi hallgató tanul a Massachusetts állambeli kampuszon, ami a teljes hallgatói létszám több mint negyedét teszi ki. Ennek a zöme pedig már a mester tanulmányait végzi kint a Borostyán-ligás intézményben.

 

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.