Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Azt ELTE gyakorlatilag megkerülhetetlen, de a Szegedi Tudományegyetem is bőven ott van a nyomukban. Mutatjuk a 2025-ös pedagógus-képzésterületi rangsort.
November végén megjelent a HVG Diploma 2025-ös kiadványa, amiben az összesített egyetemi rangsor mellett találtok többek között oktatói kiválósági rangsort, hallgatói kiválósági rangsort, képzésterületi rangsorokat és számos érdekes cikket is.
Többek között a kiadványban a hallgatói kiválóság alapján pedagógusképzési részrangsor is megjelent, amit az alábbi pontok szerint állítottak össze:
A fent említett pontozási rendszer alapján idén az első két helyet az ELTE Tanárképző Központja és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar foglalja el, amit szorosan a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kara követ.
A TOP 10 közé felkerült egy a Semmelweis Egyetem karai közül és egy a Szécheny István Egyetemről, a Debreceni Egyetemről és a Pécsi Tudományegyetemről is. Mutatjuk a top10-es listát:
A teljes részrangsort a HVG Dipoma 2025-ben találjátok.
| A legjobb egyetemek és főiskolák 2025-ben |
Idén is összeállította a diploma rangsorát a HVG. Nézd meg a teljes listát a legjobb főiskolákról, egyetemekről a hvg360-on. <### articleImage ImageID= CMSCaption="[[ Képelem () ]]" ###><### /articleImage ###>A nyomtatott kiadványt, amely bővebb ismertetőt is tartalmaz, itt tudod megrendelni, vagy november 29-tól az újságárusoknál is megveheted. |
A 2024-es felvételi időszakban 13 929-en jelentkeztek valamelyik pedagógusképzési alapszakra a képzéseket meghirdető egyetemeken. A jelentkezők közül összesen 7759 tanuló kezdhette meg a tanulmányait az őszi félévben.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.