Ezek az ország legjobb bölcsészkarai 2025-ben

Maradt az ELTE PPK az élen, a tavaly még harmadik helyen szereplő Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara viszont idén csak a nyolcadik lett. Mutatjuk a 2025-ös bölcsészettudományi képzésterületi rangsort.

  • Székács Linda

Megjelent a HVG Diploma 2025-ös kiadványa, amiben az összesített egyetemi rangsor mellett találtok többek között oktatói kiválósági rangsort, hallgatói kiválósági rangsort, képzésterületi rangsorokat és számos érdekes cikket is.

A kiadványban a hallgatói kiválóság alapján bölcsészettudományi részrangsor is megjelent. Ezt a(z)

  • elsőhelyes jelentkezők száma,
  • a felvettek pontátlaga,
  • a nyelvvizsgát jelölők aránya és
  • a középiskolai versenyen helyezettek száma

állították össze.

Mindezek alapján az ország legjobb bölcsészkara idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara lett. Ezt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara követik, ami tavaly még a negyedik volt. A harmadik helyre pedig a tavaly második Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara került.

Feljött ugyanakkor a negyedik helyre a 2023-ban még hetedik szegedi egyetem bölcsészkara, de javított a Debreceni Egyetem és a Pannon Egyetem is, míg a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara két helyet visszacsúszott.

Mutatjuk a top10-es listát:

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar
  2. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  3. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  4. Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  5. Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  6. Pannon Egyetem Humántudomány Kar
  7. Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  8. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  9. Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
  10. Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

A teljes részrangsort a HVG Dipoma 2025-ben találjátok.

A legjobb egyetemek és főiskolák 2025-ben

Idén is összeállította a diploma rangsorát a HVG. Nézd meg a teljes listát a legjobb főiskolákról, egyetemekről a hvg360-on.

 

hvg

A nyomtatott kiadványt, amely bővebb ismertetőt is tartalmaz, itt tudod megrendelni, vagy november 29-tól az újságárusoknál is megveheted.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.