Pálinkamester-képzés indul szeptembertől a MATE-n

A továbbképzésre a pálinkakészítés iránt érdeklődők jelentkezését várják.

A Károli, a Semmelweis és az Óbudai egyetem borkulturális képzése után, ami a magyar borról, a borismeretről és a borkultúráról tanítja a hallgatókat, most pálinkamester képzésre is jelentkezhetnek az érdeklődők.

Augusztus 15-ig lehet jelentkezni a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen unikális pálinkamester szakmérnök vagy szaktanácsadó szakirányú továbbképzésére.

Az négy féléves képzés célja, hogy gazdasági, marketing és technológiai kérdésekben egyaránt jártas szakembereket képezzenek, akik képesek a pálinka-előállítás folyamatának egészét áttekinteni és egy pálinkafőző üzem vezetésével kapcsolatos gazdasági, szervezési, vezetési, technológiai és műszaki döntéseket meghozni – olvasható az egyetemi tájékoztatóban.

A részvétel feltételei a két szakon eltérőek:

  • szakmérnöki szakon a képzésben a vegyészmérnöki, biomérnöki, környezetmérnöki, vegyipari gépész vagy agrár képzési területen legalább alapképzésben szerzett mérnöki oklevéllel rendelkezők vehetnek részt
  • szaktanácsadói szakon pedig a bármely legalább alapképzési szakon megszerzett oklevéllel rendelkezők részt vehetnek, kivéve a vegyészmérnöki, a biomérnöki, a környezetmérnöki, a vegyipari gépész szakokat, valamint az agrár képzési terület mérnöki szakképzettséget adó szakjait.
Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.