Veszélybe került a továbbtanulása, adománygyűjtésbe kezdett egy magyar lány, akit felvettek a Yale-re

Ilosvai Dorottya háromezer jelentkező közül lett egyike annak a 16 diáknak, akik a szeptembert a Yale School of Drama színművészeti mesterképzésén kezdhetik.

  • Székács Linda

35 ezer dollárra, azaz körülbelül 12,7 millió forintra gyűjt Ilosvai Dóri, akit több mint háromezer jelentkező közül ösztöndíjjal vettek fel a Yale David Geffen School of Drama színművészeti mesterképzésére.

A magyar lány sikereiről elsőként az Eduline számolt be. Ilosvai Dórival Abu Dhabiban találkozunk, hiszen már az alapszakos tanulmányait is egy külföldi egyetem ösztöndíjasaként, a New York University Abu Dhabi kampuszán végezte.

„Mivel egy magyar kisvárosból jövök, ösztöndíj nélkül nem álmodozhatok semmiféle amerikai képzésről” - mondta akkor a magyar lány, aki az amerikai szóbeli felvételikre az egyetem segítségével, ösztöndíjból repült ki, és a barátai kanapéján, vagy épp buszpályaudvarokon töltötte az éjszakákat.

Bár a Yale-en ösztöndíjjal tanulhat majd, ami fedezni fogja a képzési költségeit és némileg a megélhetését, a hazautazáshoz, továbbá a kötelező biztosítás és az esetleges egészségügyi ellátások kifizetéséhez további támogatásokra lenne szüksége, amiben a nyugdíjas édesanyja nem tudja segíteni.

A teljes cikket Dóriról itt olvashatjátok el:

 

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.