Nyáron kezdi meg az első ciklusát az öt éve már hivatalban lévő jelenlegi rektor az Óbudai Egyetemen

Az egyetem szerint csak a rektor megváltozott munkajogi státuszát akarták rögzíteni, de lehetséges, hogy így oldanák meg, hogy akár három cikluson át is hivatalban maradjon a jelenlegi rektor.

  • Tornyos Kata

Az Óbudai Egyetem szenátusa kimondta, hogy az idén nyáron kezdi meg az első ciklusát az öt éve már hivatalban lévő jelenlegi rektor – írta meg a 24.hu. Ez azért is érdekes, mert a főszabály szerint csak két ciklus engedélyezett.

"A szenátus úgy tekinti, hogy Kovács Levente, mint az Óbudai Egyetem 2024. július 15. napjától a szenátus által támogatott és a köztársasági elnök által kinevezendő rektora vezető állású munkavállalóként az Óbudai Egyetemen, mint alapítványú fenntartású felsőoktatási intézményben első teljes rektori ciklusát kezdi meg" – olvasható az egyetem határozatában, amire a szenátus minden tagja igennel szavazott.

A felsőoktatásról szóló törvény csak két, legfeljebb ötéves ciklust engedélyez a rektoroknak az egyetemeken, viszont az alapítványi egyetemeknek lehetőségük van eltérni a kétciklusos tilalomtól a szervezeti és működési szabályzatukban. Az alapítványi Óbudai Egyetem azzal indokolta a határozat szükségességét, hogy csak a jelenlegi rektor megváltozott munkajogi státuszát akarták rögzíteni. Arra nem válaszoltak a lapnak, hogy lesz-e lehetősége 2029-ben újabb ciklust vállalnia a rektornak.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.