Friss QS-rangsor: ezen a képzési területen magyar egyetem is bekerült a legjobb 25-be

A Liszt Ferenc Zeneakadémia az első 15-ben, míg az ELTE több képzési területen is Magyarországról egyedüliként került be a világ legjobb egyetemei közé. A Semmelweis egy kicsit lejjebb csúszott a QS képzésterületi rangsorában.

Április 10-én hozta nyilvánosságra 2024-es képzésterületi rangsorát a brit Quacquarelli Symonds (QS), amelynek során csaknem 100 ország 1559 felsőoktatási intézményének több mint 16 ezer képzését értékelték öt nagy tudományterületen, ezen belül 55 szűkebb szakterületen.

A vizsgált területek közé a zene is bekerült, emellett idén az adattudomány és a mesterséges intelligencia szakterületén is jóval több felsőoktatási intézményt rangsoroltak.

Az értékelés során figyelembe vették az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát, a munkáltatói véleményeket, az intézmény hírnevét a tudományos szférában, de a nemzetközi diákok számát és az oktatók minősítését is.

Az öt nagy tudományterület közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem a bölcsészettudományokban több mint 40 helyezést javítva tavalyi eredményén a 221. helyre került a világranglistán. Az 55 szűkebb szakterületet közül az ELTE 10-ben (nyelvészet, pszichológia, régészet, geológia, geofizika, történelem, modern nyelvek, angol nyelv és irodalom, neveléstudomány, jog) Magyarországról egyedüliként került be a világ legjobb felsőoktatási intézményei közé.

A legjobb helyezést elérő magyar egyetem a Liszt Ferenc Zeneakadémia lett, amely előadó-művészet kategóriában hatalmasat ugrott előre, a tavalyi 51-100. csoportos helyezése után idén a 22. helyet szerezte meg.

A tudományterületenkénti eredményeket az alábbiakban tudjátok megnézni:

Bölcsészettudományok

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 221. hely
  • Szegedi Tudományegyetem: 451-500. hely

Műszaki képzés

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 243. hely

Orvostudományok

  • Semmelweis Egyetem: 281. hely
  • Debreceni Egyetem: 401-450. hely
  • Szegedi Tudományegyetem: 401-450. hely

Természettudományok

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 301. hely
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 377. hely
  • Szegedi Tudományegyetem: 451-500. hely

Társadalom-és gazdaságtudományok

  • Budapesti Corvinus Egyetem: 389. hely
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 401-450. hely
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: 501-550. hely

A Semmelweis Egyetem is ha nem is sokkal, de a 201-250. helyről idén egy kicsit hátrébb, a 281. helyre csúszott.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.