Pedagógusképzés: a hallgatók majdnem fele harmincas-negyvenes nő az alapszakokon

A pedagógusnak nem a pályaválasztó fiatalok, hanem főleg a harmincas-negyvenes nők tanulnak.

A Felsőoktatási Információs Rendszer (FIR) adataiból kiderült, hogy közel 30 ezren járnak jelenleg pedagógusképzésekre. Kevesebben, mint a korábbi években. Emellett pedig aggasztó, hogy a hallgatók korfája szerint nem a frissen érettségizett fiatalok hanem leginkább harmincasok, negyvenesek választják ezeket a képzéseket - írja az Átlátszó.

30 ezer hallgató közel harmada 35 év feletti, a 40 pluszosok pedig a hallgatói létszám negyedét teszik ki. Arról nem is beszélve, hogy ezeken a képzéseken 80 százalékos a nők aránya.

A pedagógus alapképzéseken pedig a 16 535 hallgató közül csak 911 férfi.

Pusztai Gabriella oktatáskutató ezzel kapcsolatban a portálnak úgy fogalmazott, hogy ennek az az oka, hogy az alapképzésekbe hagyományosan inkább nőket vonzzó szakok (például óvodapedagógus, tanító, gyógypedagógia) tartoznak. A szakértő szerint ezeken a szakokon alacsonyak a bérek, így sok férfi, aki szeretné a későbbiek eltartani a családját, egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ilyen munkakörben dolgozzon.  Ezek után nem meglepő, hogy a 18 évesek közül az egész országból mindössze 7 férfi jelentkezett valamilyen pedagógus alapszakra.

Az alapképzéseken ezzel párhuzamosan nagyon magas a 30 év felettiek aránya. A 30-40 évesek, valamint a 40 év felettiek az alapszakokon tanulók 44 százalékát teszik ki. Arról nem is beszélve, hogy az alapszakos hallgatók majdnem negyede 40 pluszos. Pusztai Gabriella megjegyezte, hogy ennek a hátterében feltehetően pályakorrekciós törekvések állhatnak.

 

 

Hozzászólások

Középiskolai felvételi: hány ponttól esélyes, hogy behívják szóbelizni a hatodikosokat egy budapesti elitgimibe?

2025-ben alsó hangon legalább 73-76 pontos központi írásbelire volt szükség ahhoz, hogy valaki elmehessen egy fővárosi topgimnázium szóbelijére hatodikban. Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.

„Az számít erénynek, ha valaki vállalja az egyéniségét és a saját látásmódját” - interjú a MOME megbízott rektorával

Nem titok, hogy bizonyos művészeti pályákon a megélhetés komoly kihívást jelenthet. Ugyanakkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezhető tudás iránt egyre nagyobb az igény, hiszen a körülöttünk lévő világ minden részlete a tudatos tervezés és a vizuális gondolkodás eredménye. A művészeti képzésekről Kovács Csaba megbízott rektorral beszélgettünk. Az interjú a HVG Diploma 2026 különszámában jelent meg.