Debreceni hallgató nyerte meg a nemzetközi közgadasági versenyt

Lengyel Ádám, a Debreceni Egyetem (DE) gazdaságtudományi karának pénzügy-számvitel szakos hallgatója nyerte meg a London Stock Exchange Group (LSEG) Workspace Portfolio Management versenyét. A rangos közgazdasági megmérettetésen 16 ország több mint kétszáz leendő szakembere indult.

  • Eduline/MTI

A Refinitive Workspace for Students olyan platform, ahol a hallgatók valós tőzsdei adatokkal tudnak befektetéseket szimulálni. A Közép- és Kelet-Európa, valamint Közel-Kelet és Afrika (CEEMA) egyetemei számára meghirdetett megmérettetésen 46 intézmény, köztük a Debreceni Egyetem hallgatói versengtek egymással.Az egyetem pénzügyi tanszékének vezetője, Becsky-Nagy Patrícia öt hallgatót nevezett, akik közül Lengyel Ádám jutott be a döntőbe, ahol a legmagasabb pontszámot sikerült elérnie, így megnyerte a versenyt..A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közleménye szerint a Londoni Értéktőzsde (LSEG) által meghirdetett verseny debreceni győztese az MKT ifjúsági bizottságának elnöke.Nagy Gábor Miklós arról tájékoztatott, hogy az első fordulóban valós tőzsdei változásokat követve kellett a versenyzőknek szimulálniuk az általuk összeállított portfoliójuk kezelését. A nemzetközi szinten legjobb eredményt elért 20 diák az elődöntőben az LSEG vezetői előtt prezentált. A döntőben pedig a legjobb 10 hallgató egy nemzetközileg elismert befektetőkből álló szakmai zsűri előtt mutatta be a befektetési stratégiáját.Lengyel Ádám a győzelmével lehetőséget kapott a Londoni Értéktőzsde portfoliómenedzsment-képzésén való részvételre

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.