Spórolni akar a költségeken, felfüggesztette a professor emeritus címmel járó juttatásokat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

A hírek szerint az ezzel a címmel illetett nyugdíjas tanárok beadhatják a felmondásukat, mert az extra juttatás nélkül kevésnek tartják a fizetésüket.

  • Székács Linda

A Telexnek küldött olvasói levél alapján a nyugdíjas tanárok esetenként akár több százezer forintos kiegészítő jövedelmét "takarékossági okokból" vonták meg, ezért többen is benyújtották a felmondásukat, mert pusztán a tanításért járó fizetésüket kevésnek találják. Válaszában az egyetem azt írja, a juttatás megvonása "nem érint foglalkoztatási kérdéseket" és

a Zeneakadémián minden foglalkoztatott és (külsős) óraadó – függetlenül attól, hogy nyugdíjas vagy nem – ahogy eddig is, ezután is megkapja a megtartott órák után járó juttatást (beleértve az órát tartó professor emeritusokat is).

A címet olyan elismert kutatóknak adományozhatja egy felsőoktatási intézmény szenátusa, akik hazai és nemzetközi szinten egyaránt kiemelkedő oktatói-kutatói munkát végeztek, a jogviszonyuk pedig a nyugdíjazásuk miatt szűnt meg. Az ezzel járó jogokat, kötelezettségeketés és juttatásokat, továbbá mindezek időtartamát az adott intézmény foglalkoztatási követelményrendszerében kell meghatározni, így tehát az egyetemek és főiskolák ezeket maguk szabályozhtják.

A címmel járó havi támogatás összege a Metropolitan Egyetemen a költségvetési törvényben rögzített, az egyetemi tanári munkakör garantált illetményére megállapított összeg 30 százaléka, de legalább bruttó 100 ezer forint, míg a Debreceni Egyetemen már bruttó 130, a Semmelweis Egyetemen pedig 131 200 forintos juttatás jár a címet birtokló tanároknak, akik általában tanácsokkal, véleményekkel támogatják az egyetem vezetőinek munkáját.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.