Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
A Corvinus Egyetem után a Budapesti Gazdasági Egyetem is maga finanszírozza majd az Erasmust nyert hallgatók következő félévét.
Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetemért alapítvány döntése alapján az Egyetem fogja finanszírozni az őszi félévben a tanulmányi mobilitásra kiutazó hallgatók ösztöndíjat
- továbbította részünkre egy Erasmus ösztöndíjat nyert olvasónk a Budapesti Gazdasági Egyetem levelét.
Az intézmény azt írja, továbbra is remélik, hogy a források elérhetővé válnak, de nem szeretnék, hogy a bizonytalanság miatt bárki is lemondjon a kiutazás lehetőségéről.
"Az ösztöndíjak mértéke megegyezik majd a pályázati kiírásban szereplő összegekkel, ugyanakkor az Erasmus+ programban ismert kiegészítő támogatási lehetőségek nem lesznek elérhetők. Teljes tanévre utazó hallgatókkal egyelőre szintén csak az őszi szemeszterre fogunk szerződni" - teszik hozzá.
A Corvinus is állja a hallgatók költségeit
Nem a BGE az egyetlen, ahol arról döntöttek, hogy a hónapok óta fennálló bizonytalanság miatt inkább magára vállalja az egyetem az Erasmus pályázatot nyert hallgatók költségeit. A napokban így döntöttek a Budapesti Corvinus Egyetemen is, ahol a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány finanszírozásával utazhatnak majd a hallgatók.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.