Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már más egyetemen is alkalmazták ezt a modellt: egy kormánytag helyére egy kormányközeli, de papíron az államtól független ember kerül a kuratóriumba a brüsszeli kifogások után.
Jászai Gellértet, a kormányközeli – nemrég az álammal közösen a magyar Vodafone-t felvásárló – informatikai vállalkozás, a 4iG csoport elnökét választották meg Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány (SZTA) új kuratóriumi tagjának Lantos Csaba energiaügyi miniszter helyére, írta meg az Index. Hozzátéve, hogy Jászai ezért a munkáért nem vesz fel fizetést és „az együttműködés támogatja az SZTE hallgatóit általános távközlési, valamint informatikai ismereteik megszerzésében”.
Szabó Gábor, az SZTA kuratóriumi elnöke, MTA-tag, az egyetem korábbi rektora szerint Jászai Gellért üzleti tapasztalataival „egyedülálló értéket és szemléletmódot hozhat a kuratórium munkájába”. Jászai pedig azt nyilatkozta, az SZTE a hazai informatikai és mérnöki képzés egyik kiemelkedő központja, és a 4iG szakértői, illetve szegedi kirendeltségük hosszú évek óta együttműködik az egyetemmel.
Miniszterek helyére közvetettebb módon kormányközeliek
Nem ez az első olyan eset, ahol azután, hogy brüsszeli forrásmegvonások terhe mellett volt kénytelen a kormány lemondatni tagjait az alapítványi formába kiszervezett egyetemek kuratóriumaiból, helyükre kormányközeli, de papíron az államtól független embereket neveznek ki. A győri Széchenyi István Egyetem esetében például Szijjártó Péter külügyminiszter helyére Hetzmann Bélát választotta a kuratórium, aki a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Takarékbank Zrt. felügyelőbizottsági és auditbizottsági elnöke.
Az Óbudai Egyetem alapítványába Tiborcz István, a miniszterelnök vejének többségi tulajdonában lévő Gránit Bank vezérigazgató-helyettese, Nagy Zoltán került be, a testület elnöke pedig – Varga Mihály pénzügyminiszter helyett – az abban már előtte is helyet foglaló – és a kormánypárttól papíron sem független – Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere lett.
A Pannon Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumába bekerülő egyik új ember pedig Szabadics Zoltán lett, akinek cége – akárcsak a 4iG – rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek, illetve Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere is.
Figyelmeztetett kutatók |
E-mailben figyelmeztették az EU kutatás-fejlesztési portálján regisztrált kapcsolattartókat, hogy pályázataikban kerüljék a vagyonkezelő alapítványok által fenntartott magyar egyetemek uniós finanszírozását, írta meg a minap a Telex. A lap felidézi: a Európai Bizottság kutatási és innovációs főigazgatósága azért figyelmeztette minderre a címzetteket, mert az EU Tanácsa tavaly decemberben – közbeszerzési, összeférhetetlenségi és átláthatósági hiányosságokra hivatkozva – megtiltotta az uniós kötelezettségvállalásokat a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal és az általuk fenntartott intézményekkel, például egyetemekkel. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.