Navracsics Tibor arra kérte az Európai Bizottságot, küldjenek levelet a Tempus Közalapítványnak, hogy megnyugtassák az egyetemistákat

Továbbra is folynak a tárgyalások az Európai Bizottság és a magyar kormány között a befagyasztott uniós támogatásokról.

  • Eduline/MTI

Az egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az Erasmus ösztöndíjakra az őszi szemeszterben is, ahogyan eddig - jelentette ki a területfejlesztési miniszter szerdán Brüsszelben.

A területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős miniszter Elisa Ferreira, Johannes Hahn és Marija Gabriel uniós biztosokkal folytatott megbeszélést. A magyar újságíróknak ezt követően azt mondta, arra kérte az Európai Bizottságot, hogy küldjön levelet a nemzetközi mobilitási pályázatok koordinálását végző Tempus Közalapítványnak, amelyben megnyugtatja az egyetemistákat és a tagállami hatóságokat, hogy nincsen fennakadás az Eurasmus+ programban való részvételben. Szerinte a levél bizalomerősítő lenne, ami elmagyarázza, hogy az egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az őszi szemeszterben is az ösztöndíjakra, ahogyan eddig. Mivel pedig nyárig megállapodás születhet a korábban befagyasztott uniós támogatásokkal kapcsolatban, a Horizont Európa és az Erasmus+ program finanszírozása 2024 után is folyamatos lesz.

A Horizont Európa programmal kapcsolatban már érkezett is tisztázó levél az Európai Bizottság részéről, amely a partnerek és a magyar egyetemek számára is elmagyarázza, hogy egyelőre zökkenőmentesen mehet tovább a pályázás és a programban való részvétel.

Ha nem születne megállapodás, az csak a jövőben okozhat problémát

- tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a vita az összeférhetetlenségi szabályok esetében van az Európai Bizottsággal. Ezen a területen ugyanis még nem sikerült kellően meghatározni, hogy mely pozíciók összeférhetetlenek a kuratóriumi tagsággal, a miniszterek lemondása ugyanis nem bizonyult elégnek az Európai Bizottság számára, így ezzel, valamint a kuratóriumi tagság hosszával kapcsolatban továbbra is folyik a vita a kormány és az unió között.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.