Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Többek között a nyíregyházi, a pécsi és a szegedi egyetem is extra ösztöndíjakkal ösztönözné a felvételizőket arra, hogy valamelyik pedagógusképzésre jelentkezzenek.
Havi százezer forint - ekkora összeget kapnak azok az elsőéves, nappali tagozatos hallgatók, akik első helyen jelölték meg a Szegedi Tudományegyetem vagy a Gál Ferenc Egyetem valamelyik pedagógusképzését, és be is kerültek a szakra. A két felsőoktatási intézmény néhány hete jelentette be a Zircen Janka program elindulását, amelynek egyértelműen az a célja, hogy növelje a pedagógusszakosok számát. A szegedi egyetemen a 2023/2024-es tanévben ötven, a Gál Ferenc Egyetemen félévente tizenöt hallgató kaphatja meg a támogatást, amelyre minden szemeszterben újra pályázhatnak a hallgatók.
A Nyíregyházi Egyetem már 2021 óta havi 50 ezer forintos ösztöndíjat ad az elsőéves tanárszakos hallgatóknak, a nappali tagozatos elsőévesek emellett egy laptopot is kapnak - igaz, ez nem csak a pedagógusképzéseken tanulóknak jár.
Leendő tanároknak szóló ösztöndíjprogramot indított a Pécsi Tudományegyetem. A nappali tagozatos, osztatlan tanárszakon tanulók az első sikeresen elvégzett szemeszter után 100 ezer forintos egyszeri támogatást kapnak, majd havi 20 ezer forint jár azoknak, akik egy félévben legalább 30 kreditet gyűjtenek. Az ösztöndíjas hallgatókat ráadásul a diploma megszerzése után szintén egyszeri, 400 ezer forintos pályakezdési támogatással segíti az egyetem.
Az ötlet egyébként nem új, a különböző pedagógusképzéseken tanulók már 2013 pályázhatnak a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjra, amellyel évente 125-375 ezer forintot kaphatnak. Az osztatlan tanárképzésen, gyógypedagógia vagy tanító szakon tanulóknak ehhez azonban vállalniuk kell, hogy megszerzik a diplomát, azt követően pedig legalább annyi ideig dolgoznak "a támogató által megjelölt köznevelési kör egy intézményében", ameddig az ösztöndíjat kapták.
Drasztikus tanárhiány
Nem véletlen, hogy több egyetem extra ösztöndíjakkal növelné a pedagógusszakosok számát. Néhány évvel ezelőtt 17-18 ezer jelentkező közül átlagosan 10-11 ezren felvételiztek sikeresen pedagógusképzésre, 2021-ben viszont már csak 7327-en, 2022-ben pedig mindössze 6453-an kezdhették el a képzést az általános felvételi után.
A kevés jelentkező miatt 2022-ben sok tanári szakpár el sem tudott indulni, de az sem ritka, hogy – jellemzően a természettudományos szakpárokra – senki nem is jelentkezik. Pedig az álláshirdetéseket böngészve úgy tűnik, az iskolák között éles a verseny a pedagógusokért; a szakszervezetek szerint körülbelül tizenhatezer pedagógus hiányzik a rendszerből.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.