Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
2022-ben már nem rendelt el nyelvvizsga-amnesztiát a kormány, az idén bennragadt diplomákat mégis kiadhatják az egyetemek és főiskolák a végzetteknek.
Ha megjelenik a nyelvvizsga-kötelezettség eltörléséről szóló rendelet, kiadhatóvá válnak a korábban nyelvvizsga hiányában beragadt diplomák is
- mondta el az Eduline-nak Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke. Ez idén - a 2020-as és a 2021-es nyelvvizsga-amnesztia után - 8-10 ezer hallgatót érinthet.
A részletszabályok még nem nyilvánosak, de az már most biztos, hogy nyelvvizsga nélkül akkor kaphatják majd meg az idén végzettek a diplomájukat, ha az adott egyetem vagy főiskola nem rendelkezik másképp, vagyis nem köti továbbra is nyelvvizsgához a diplomakiadást.
Csák János kulturális és innovációs miniszter csütörtök este ugyanis bejelentette: ezentúl az egyetemek, főiskolák dönthetnek majd arról, milyen szintű nyelvtudáshoz kötik a diploma kiadását. A jelenlegi szabályok alapján az alapszakos diploma megszerzéséhez legalább egy B2-es, vagyis középfokú nyelvvizsga kell, több képzésen - például a népszerű gazdasági BSc-szakokon - azonban emellett egy szaknyelvi vizsgát is kell tenni.
A legnépszerűbb egyetemeken valószínűleg nem kell puhítani a szabályokon, az elsőévesek zöme ugyanis eleve nyelvvizsgával érkezik.
Korábban írtunk arról, hogy a HVG-rangsor adatai alapján a Budapesti Corvinus Egyetemen százból például kilencvenkilenc felvett hallgatónak van legalább egy középfokú nyelvvizsgája. A nyelvvizsgával felvettek aránya alapján összeállított rangsor második helyén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem áll 90,31 százalékkal, a harmadik pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem 89,63 százalékkal.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.