Hiába a tiltakozások és a tüntetések, rendőröket küldenek a nagyobb görög egyetemekre

Görögországban rendőröket telepítenek az ország négy legnagyobb egyetemére az egyre nagyobb gondot jelentő erőszak és bűnözés miatt - jelentette hétfőn egy görög napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva.

  • Eduline/MTI

Még májusban megkezdi a munkát mintegy 400 rendőr három athéni és egy szaloniki egyetemen, miután múlt héten a görög legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy a rendőrség jelenléte az egyetemi kampuszokon nem sérti az akadémiai szabadságot és az intézmények önrendelkezését.

Az utóbbi hetekben (és egy éve is) számos diák és politikus is tiltakozott a rendőri erők egyetemre telepítésének terve ellen, de az egyre szaporodó erőszakos cselekmények, például az egyetemi dolgozók elleni támadások egyre nagyobb száma cselekvésre kényszerítette a görög kormányt - írja a helyi forrásokra hivatkozva az MTI.

Komoly történelme van a kérdésnek

Pár évtizede a katonai diktatúrával szembeni egyetemi lázadás nem érte el a célját - vérbe fojtották 1973-ban -, de emiatt később, a demokrácia helyreállítása után "rendőrmentes övezetekké" nyilvánították a felsőoktatási intézményeket. Fél évszázada, a diktatúra megdöntése óta tehát rendőrök nem tehették be a lábukat a kampuszokra.

A MTI azonban hivatkozik a dpa német hírügynökség közleményére, miszerint a görögországi kampuszokon évek óta virágzik a drogkereskedelem, és gyakoriak a zajos randalírozások. A tanárok irodáiba rendszeresen betörnek, festékszóróval firkálnak a falakra, és berendezéseket is megrongálnak - írják.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.