Ezüstérmet szerzett az egyik legnevesebb perbeszédversenyen az ELTE csapata

Második helyezést szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának csapata a European Friendly nemzetközi jogi perbeszédversenyen.

  • Eduline

Az ELTE Jessup Team az elődöntőben Izrael csapatát győzte le, az első helyet idén a Bécsi Egyetem csapata szerezte meg - olvasható az ELTE oldalán.

A nemzetközi jogi perbeszédversenyen tizennégy csapat vett részt, összesen harmincegy fordulóban kilencven bíró értékelte a versenyzőket.

A Valastyán Marcell (felperes), Bulla Bettina (felperes), Erményi György (alperes) és Hordós Alex (alperes) összetételű csapat megőrizte az ELTE Jessup Team helyét a legjobb csapatok mezőnyében. A csapat felkészítőiről és az egyéni helyezésekről itt olvashattok.

Hozzászólások

Középiskolai felvételi: hány ponttól esélyes, hogy behívják szóbelizni a hatodikosokat egy budapesti elitgimibe?

2025-ben alsó hangon legalább 73-76 pontos központi írásbelire volt szükség ahhoz, hogy valaki elmehessen egy fővárosi topgimnázium szóbelijére hatodikban. Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.

„Az számít erénynek, ha valaki vállalja az egyéniségét és a saját látásmódját” - interjú a MOME megbízott rektorával

Nem titok, hogy bizonyos művészeti pályákon a megélhetés komoly kihívást jelenthet. Ugyanakkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezhető tudás iránt egyre nagyobb az igény, hiszen a körülöttünk lévő világ minden részlete a tudatos tervezés és a vizuális gondolkodás eredménye. A művészeti képzésekről Kovács Csaba megbízott rektorral beszélgettünk. Az interjú a HVG Diploma 2026 különszámában jelent meg.