Jövő szeptemberben indulnak az átalakított, ötéves tanárszakok

2022 szeptemberében indulnak az átalakított, ötéves tanárszakok, amelyeknek az elvégzése után általános és középiskolában is lehet majd tanítani.

  • Eduline

A változás a Debreceni Egyetemen a Bölcsészettudományi, a Természettudományi és Technológiai, az Informatikai és a Zeneművészeti Karokat (ZK) érinti, ahol a korábbi 4+1 és 5+1 éves, osztatlan tanárképzés helyett már csak az új ötéves képzési formákat indíthatják a következő tanévtől - írja az egyetem.

Nem először alakították át a tanárképzést, 2006-tól tanári mesterszakok indultak, majd 2013-ban ismét bevezették az osztatlan képzést, az általános iskolai öt évig, a középiskolai tanárképzés pedig hat évig tartott. 2022-től egységesen ötéves lesz a tanárképzés, amelynek az elvégzése után általános és középiskolában is lehet majd tanítani.

Hozzáteszik: hallgatók már az első évtől kezdve ismerkedhetnek az egyetemi gyakorlóiskolákban és partnerintézményekben zajló munkával, az önálló tanítás is korábban kezdődik majd, mint most. Emelkedik a szakmódszertan óraszáma is, a korábbi kettő, illetve négy helyett hat ilyen jellegű gyakorlatot teljesítenek majd a hallgatók. 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.