Jövő szeptemberben indul az új természettudományos tanárszak

Hat egyetemen indul el 2022 szeptemberétől az új, ötéves természettudomány-környezettan tanárszak.

  • Eduline

A Debreceni Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, a Nyíregyházi Egyetemen, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetem budapesti és szombathelyi campusán is meghirdetik majd az új szakot – írja a dehir.hu.

A természettudomány-környezettan tanár általános iskola felső tagozatában, illetve középiskola első két évfolyamán oktathatja a komplex természettudomány tantárgyat.

„Az új pedagógusszak szakít a korábbi oktatási formával, a kísérletezésre, a szemléletes oktatásra lesz kihegyezve” – mondta a lapnak Magura Tibor egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának tehetséggondozásért felelős dékáni tanácsadója.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.