Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Összeállítottátok az órarendeteket és ütközés van az óráitok között? Ne essetek kétségbe, mutatjuk a lehetőségeiteket!
A legtöbb egyetemen a Neptunban folyamatosan hirdetik meg a tárgyakat a következő félévre. Ezekből a kurzusokból az órarendtervező segítségével saját mintaórarendeteket is összeállíthatjátok.
Ne ijedjetek meg azonban, ha azt tapasztaljátok, ha két órátok időpontja ütközésben van, esetleg fedik egymást. Először is, előfordulhat, hogy a kurzust hibásan hirdették meg, vagy a későbbiekben még változtatnak az időpontján - ha a hibát észreveszik.
Amennyiben ez nem történik meg, úgy érdemes az érintett oktatóval konzultálni, és a HÖK-nek valamint a Tanulmányi Osztályon is jelezni a problémát. Ha csak átfedés van az óráitok között, akkor általában az is elegendő, ha az kurzust tartó oktatóval, oktatókkal egyeztettek, megoldható-e hogy korábban menjetek el vagy később érkezzetek az óráikra. Nyilván ebben a kérdésben döntő szempont melyik órán van katalógus, vagy előadás esetleg gyakorlat formában idnul a kurzus.
Ha azonban nem kötelező tárgyaitok, csupán szabadon választható kurzusok, esetleg a testnevelésórák ütköznek, úgy érdemes azok helyett egy másik kurzust keresni, amelyet szabadon bele tudtok illeszteni az órarendetekbe. Mindenesetre a kötelező tárgyak ütközését érdemes még a tanév kezdete előtt jelenzni a TO felé is, hiszen az ütközésekről nem ti tehettek.
Amennyiben további segítségre van szükségetek a tárgyfelvétellel kapcsolatban, ide kattintva részletesen olvashattok még a témáról.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.