Szegeden chatbot segít a hallgatóknak, hogy ne gyűljön meg a bajuk a dátumokkal
Úgy tűnik, a papíralapú határidőnaplók, de lassan a naptáralkalmazások ideje is lejárhat, sőt az egyetem tanulmányi rendszerét sem kell majd rendszeresen frissítgetni, ha a RoboRobo nevű fejlesztőcég csevegőbotja beválik, amit a Szegedi Tudományegyetem hallgatói próbálhatnak ki először.
Eduline
A Messenger Órarend chatbotot a Szegedi Tudományegyetem által használt tanulmányi rendszerrel, a Neptunnal kötötték össze, így a felhasználók lekérdezhetik, hogy mikor milyen órájuk lesz, ahogy azt is, hogy mely napokon melyik vizsgán kell megjelenniük - írja a hvg.hu, majd hozzáteszik: mivel minden felhasználónak a saját óra- és vizsgarendjét jeleníti meg az algoritmus, ezért az első használatkor a szoftveren keresztül be kell jelentkezni a Neptunba.
A bot emellett az adott óra vagy vizsga helyszínét is megmutatja, illetve szükség esetén abban is tud segíteni, hogy odataláljon az illető. Fontos azonban, hogy a RoboRobo nevű fejlesztőcég újítása nem a szó klasszikus értelmében vett csevegőbot, ugyanis a szabadszavas kommunikáció helyett előre meghatározott szavakkal lehet munkára fogni a szoftvert.
A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy a chatbot mindig este frissül, így aki napközben megváltoztatja például az egyik vizsgája időpontját, az másnap reggelre fogja az új dátumot látni a Messenger Órarendben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Hiába nő évről évre az óvodapedagógus képzésekre jelentkezők száma, a szakemberhiány továbbra is jelentős: a Pedagógusok Szakszervezete szerint több ezer óvodapedagógus hiányzik a rendszerből, amit az emelkedő felvételi számok egyelőre csak részben tudnak ellensúlyozni.
Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz#kulturalisdolgozok#restaurator#kultura#beremeles
A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.