Tévedésből a jövő évi felvételi követelményeket tették közzé az SZFE honlapján

Az utóbbi időben nem ez az első eset, hogy "érdekességekbe" botlanak a jelentkezők.

  • Eduline

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) honlapján váratlanul megváltoztak a felvételi követelmények – hívta fel a 24.hu figyelmét egy felháborodott olvasó.

Idén felvételizek prózai színész szakra és eddig úgy készültem, ahogy a felvételi követelményben benne volt. Három monológ, egy vers, egy dal, belépő etüd, illetve a bemutatkozó videót is elküldtem. Ma felmegyek a weboldalra és ezt látom: hét vers, három dal, erre módosították a követelményt

– írta a lapnak, majd azt is hozzátette: ő mint felvételiző semmiféle tájékoztatást nem kapott a változtatásokról, ráadásul a felvi.hu-n is a régi követelmények szerepelnek.

A 24.hu megkereste az üggyel kapcsolatban az SZFE sajtóosztályát, ahonnan azt a választ kapták, csupán egy hibáról van szó, amit a megkeresés után orvosoltak is. "A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az idei mellett, egyidőben zajlik a jövő évi felvételi követelményekkel kapcsolatos előkészítő munka. Ennek eredményeként került ki egy félreértés miatt az olvasójuk által jogosan kifogásolt változtatás. Természetesen a felvi.hu-n közzétett követelmények vonatkoznak az idei felvételi eljárásra. A honlapon az eredeti állapotot visszaállítottuk. Köszönjük az észrevételt" – írták a válaszukban.

Csütörtök reggelre már tényleg újra az eredeti követelmények szerepeltek az egyetem honlapján. Az utóbbi hetekben azonban nem ez volt az első baki az SZFE-n az idei felvételikkel kapcsolatban, néhány hete kétszer is hibás dátumot és zavarosan megfogalmazott levelet küldtek ki az alkalmassági vizsgákkal kapcsolatban - erről itt olvashattok részletesebben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.