Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Készült egy 12. törvénytervezet is, ez kimondottan a modellváltó egyetemeket a jövőben fenntartó közhasznú alapítványokról szól.
Stumpf István egyetemi modellváltásokért felelős kormánybiztos korábban elmondta, hogy március 30-án fogják benyújtani az újabb modellváltó egyetemekre vonatkozó szabályozást. Néhány nappal később egy szakmai fórumon az is kiderült, hogy egy olyan “sui generis” kétharmados jogszabályt is benyújtanak, ami összefoglalja az egyetemek fenntartásával megbízott közfeladatokat ellátó alapítványokra vonatkozó szabályokat.
A kormány, pontosabban az innovációért és technológiáért felelős miniszter szerda éjjel be is nyújtotta 10 egyetem közhasznú alapítványi, illetve egy esetben egyházi fenntartásba helyezésére vonatkozó javaslatokat - számolt be róla a hvg.hu. Ezek a következők:
Ahogyan azt korábban már megírtuk, egyházi fenntartásba az egri Eszterházy Károly Egyetem kerül, ennek fenntartói jogát az Egri Főegyházmegyére ruházzák át. Ezeken kívül benyújtották azt a törvényjavaslatot is, amivel az egyetemeket fenntartó alapítványokra vonatkozó szabályokat kívánják lefektetni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.