Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az egyetem szenátusa az előterjesztést ellenszavazat nélkül támogatta.
Dukán András Ferenc, a Momentum Oktatás-, Kultúr- és Ifjúságpolitikai Tagozatának vezetője még szombaton írta a Facebook-oldalán, hogy értesülései szerint a Testnevelési Egyetemen rendkívüli ülést hívtak össze hétfőre, aminek egyetlen napirendi pontja, hogy az intézmény is kérvényezi a minisztériumtól, hogy alapítványi formában működhessen tovább.
Tegnap az intézmény oldalán egy hivatalos közlemény is megjelent, amelyben már azt írják, a rektor és a kancellár közös előterjesztését egyhangúlag támogatta a szenátus - szúrta ki a hvg.hu.
A modellváltást 18 igen és két tartózkodás mellett szavazták meg, senki nem szavazott ellene.
Mocsai Lajos, az egyetem rektora szerint "az új működési modell megvalósítása a Testnevelési Egyetem alapvető szakmai, akadémiai autonómiájának megőrzése és fejlesztése mellett az intézmény hosszútávú fennmaradását, működési stabilitását és hatékonyságát szolgálja".
Komoly mozgás van a felsőoktatásban
Legutóbb a Budapesti Gazdasági Egyetemen szavazták meg a fenntartóváltást. Ez az ötödik olyan felsőoktatási intézmény, ahol 2021-ben döntöttek a modellváltás mellett. Nagyon úgy tűnik, tovább bővül majd a lista, ugyanis korábban felröppent a hír, miszerint a Magyar Táncművészeti Egyetemnél, illetve a Nyíregyházi Egyetemnél is vizsgálják a modellváltás lehetőségét. A BME-nél, az NKE-nél és a Zeneakadémián egyelőre nincs napirenden a kérdés.
Az egyetemi modellváltásokkal kapcsolatos legfrissebb híreinket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.