Várhatóan holnap kezdődnek az előzetes egyeztetések a BGE-n a modellváltásról

A fenntartóváltásról az egyetem szenátusa dönt majd.

  • Eduline

Korábban írtunk róla, hogy felröppent a hír, miszerint újabb két egyetem - a Budapesti Gazdasági Egyetem és az Óbudai Egyetem - kerülhet hamarosan alapítványi fenntartásba.

A Budapesti Gazdasági Egyetem tegnapi hivatalos tájékoztatásából kiderül, hogy valóban fontolgatja az egyetem az átalakítást. Az egyetem hallgatói önkormányzata közösségi oldalán tette közzé a rektori tanács határozatát, amelyben arról tájékoztatták a hallgatókat, hogy 2021. február 16-án 

a BGE rektori tanácsa tárgyalta egyetemünk modellváltásának lehetőségét, és döntött arról, hogy felhatalmazza az egyetem vezetését, élén az egyetem rektorával, hogy kezdje meg a modellváltással kapcsolatos előzetes tárgyalásokat és a pontos információk begyűjtését.

A modellváltásról az egyetem szenátusa dönt majd, ennek dátumáról és a részletekről későbbre ígértek tájékoztatást.

A levél alapján a BGE a modellváltást a következőkkel indokolja:

Ahhoz, hogy tovább tudjuk fokozni a tudásátadás és tudáselsajátítás hatékonyságát, valamint, hogy a jövőben nemzetközi színtéren is meg tudjuk mérettetni magunkat, folyamatosan szükséges kutatni a fejlődési és fejlesztési lehetőségeket, legyen szó oktatás és kutatásmódszertani kérdésekről, vagy akár szervezeti, működési modellekről.

A teljes bejegyzést itt nézhetitek meg:

Az alábbi képen olvashattok bővebben a Rektori Tanács 2021.02.16-i határozatáról ������������A modellváltással kapcsolatos...

Közzétette: BGE EHÖK – 2021. február 17., szerda

Az Óbudai Egyetemmel kapcsolatban egyelőre nincsenek hivatalos információink, de amint megtudunk valamit, tájékoztatunk titeket. Mint ahogy arról is beszámoltunk korábban, hogy idén januárban már négy felsőoktatási intézményben döntöttek a fenntartóváltás mellett. Legutóbb a pécsi és a szegedi egyetem került alapítványi kézbe, követve ezzel a Semmelweis Egyerem és a Debreceni Egyetem példáját, ahol szintén az előző hónapban szavazták meg a modellváltást.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.