Mécsesek és virágok a Vas utcában - így búcsúztak a hallgatók az épülettől

Vasárnap egész nap csendes megemlékezést tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai főépülete előtt.

  • Eduline

Az oktatók és a hallgatók nem csak a Vas utcai épületet, hanem a 62 éves Ódry Színpadot is búcsúztatták. Az épület ajtaja elé egy tábla is kikerült, ezzel a felirattal:

Az egyetemi autonómia a demokrácia alapja. Adjátok vissza!”

Reviczky Zsolt
Reviczky Zsolt
Reviczky Zsolt

Bár az őszi félév körül még mindig vannak tisztázatlan kérdések, hamarosan lezárul és ha minden igaz, a hallgatók is megkapják a jegyeiket és vizsgaeredményeiket, amiket a vezetés korábban törölt a Neptunból. A következő félévet ugyanis már nem a nyolcadik kerületben, hanem a város különböző pontjain szétszórva kezdik majd meg a hallgatók.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.