Mi az, ami nem számít bele az államilag támogatott 12 félévbe?

Sokat olvashattok arról, hogy 12 félévig tanulhattok ingyen és ennek mik a feltételei, most azonban azt néztük meg, hogy mit nem kell beleszámolni az államilag támogatott félévekbe.

  • Eduline

Összesen 12 félévig tanulhattok ingyen felsőoktatási szakképzésen, alap-vagy osztatlan képzésen és mesterképzésen. Minden olyan félévet bele kell számolni a támogatási időbe, amelyre aktiváltátok magatokat, vagyis bejelentkeztetek.

Mi az, amit nem kell beleszámítani az aktív féléveitekbe?

Ha egy-két félévig szüneteltetitek a tanulmányaitokat, vagyis halasztást kértek, akkor nem fogynak a támogatott féléveitek.

Egy már megkezdett féléveteket akkor lehet figyelmen kívül hagyni, ha betegség, szülés, vagy más előre nem látható, vagy fel nem róható ok miatt nem sikerült befejeznetek. Természetesen ilyenkor az egyetemhez kérelmet kell benyújtanotok, amit az intézménynek el kell fogadnia.

Nagyon ritka eset, ha megszűnik a felsőoktatási intézmény anélkül, hogy a tanulmányaitokat be tudnátok fejezni. Ilyenkor sem kell a megkezdett féléveket beszámolni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.