Nyílt levélben sürgetik a sztrájktárgyalások megkezdését a Színművészetisek

A Fővárosi Törvényszék háromszor is jogszerűnek találta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sztrájkköveteléseit, viszont érdemi tárgyalásokat a sztrájkbizottsággal mind a mai napig nem kezdett sem a munkáltató, sem az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma.

  • Eduline

A munkáltatónak és a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának címzett nyílt levélben az SZFE hallgatói és oktatói emlékeztetnek arra, hogy az SZFE polgárai - oktatói és dolgozói - 2020. október 1-jén kezdték sztrájkjukat az egyetemi autonómia visszaszerzéséért. Sztrájkjuk azóta is tart - már 49 munkanapja. Követeléseiket a Fővárosi Törvényszék háromszor is jogszerűnek találta.

Mint írják, mindezek ellenére érdemi tárgyalásokat a sztrájkbizottsággal mind a mai napig nem kezdett sem a munkáltató, sem az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma.

Ezért az SZFE polgáraiként mi - hallgatók, oktatók, dolgozók - együttesen szólítjuk fel önöket arra, hogy a sztrájkbizottsággal azonnal kezdjék meg az érdemi tárgyalásokat - írták.

A hét pontból álló követelések között szerepel, hogy állítsák vissza az oktatók elektronikus oktatási, vizsgáztatási és adminisztrációs felületekhez (a Neptun rendszerhez) való hozzáférését. A fenntartó állítsa vissza az SZFE Szenátusának 2020. augusztus 1-jén fennálló jogköreit, valamint garantálja jogköreinek sérthetetlenségét határozatlan időre. 

Garantálja, hogy az oktatásban alkalmazott módszereket és a belső szervezeti és működési rendet a szenátus határozhassa meg, illetve az intézetvezetőket, osztályvezetőket maga választhassa meg. A rektor kinevezését megelőzően a pályázati kiírást meghatározhassa, valamint a beérkezett pályázatokat megismerhesse és jelöltet állíthasson. Továbbá a fenntartó garantálja, hogy a 2021-es költségvetési évre legalább olyan mértékű pénzbeli forrásokat biztosít az SZFE számára, mint amelyek a 2020-as költségvetési évben rendelkezésre álltak. Valamint garantálják, hogy az SZFE Szenátusa önállóan állíthassa össze és nyújthassa be a fenntartónak az SZFE éves költségvetési tervét.

 A nyílt levelet az SZFE 333 hallgatója, oktatója és dolgozója írta alá.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.