Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szerda éjjel megjelent kormányrendelet ad erre lehetőséget - írja a hvg.hu.
Közegészségügyi, közbiztonsági okból, természeti csapás vagy a tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül fenyegető, elháríthatatlan helyzet esetén a fenntartó - az Oktatási Hivatal tájékoztatása mellett - megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatóak, illetve azok nem ellenőrizhetőek általa”
- jelent meg a legfrissebb rendeltcsomagban.
Ennek értelmében ha a felsőoktatási intézmény fenntartója úgy dönt, hogy egy félévet nem ismer el érvényesnek, mert nem tudja ellenőrizni az órákat, akkor ez a döntés azonnal végrehajtható, és az ellene indított közigazgatási pernek nincs halasztó hatálya – idézi a hvg.hu.
A kormány annyi engedményt ad az érintetteknek, hogy az így esetleg elvesztett félév nem számít bele a diploma vagy a doktori fokozat megszerzésének határidejébe, illetve abba a 12 félévbbe, amennyinél hosszabban nem lehet állami ösztöndíjat kapni.
Ez kifejezetten aktuális kérdés, bár nincs külön kiemelve a a Színház- és Filmművészeti Egyetem a rendeletben, az ő esetükben korábban már többször előkerült a fenntartó oldaláról, hogy nem fogadják el a félévét a 71 napig tüntető hallgatóknak.
A Színművészetisek nem tudják, mi lesz a félévükkel
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói a kuratórium pénteki közlemény miatt bizonytalanok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.