Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Lajos Tamás, az SZFE-t fenntartó kuratórium tagja randalírozóknak nevezte az egyetemet blokád alatt tartó hallgatókat - számolt be a Kossuth rádió hétfői Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elhangzottakról az MTI.
Lajos Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja a műsorban kiemelte: a hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része bejelentette, hogy folytatja a munkát. Emellett vannak olyan oktatók is, akik nem szeretnének tovább tanítani az egyetemen.
Kitért arra is, hogy az oktatás 3-4 helyen folyik az egyetemen, a blokád alatt lévő Vas utcában van a legkevesebb tanóra.
"Már amennyire ezt blokádnak lehet nevezni, ezt a pár diákot, aki ott randalírozik" - jegyezte meg.
Hangsúlyozta: a fenntartó alapítványnak nem dolga, hogy beleszóljon az oktatás kérdéseibe, a feladata az, hogy minél jobb körülményeket biztosítson a munkához. Mindenki tegye a dolgát és minden rendben lesz - jelentette ki.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az SZFE-n a sztrájkbizottság megkezdte a tárgyalásokat. Lajos Tamás elmondta, hogy a követelések jelentős része politikai színezetű, ami a kuratóriumnak és a kormányzatnak szól, ugyanakkor sztrájkolni a munkáltató ellen lehet. "Mi nem vagyunk az egyetemi oktatóknak, pláne nem a hallgatóknak munkáltatói, tehát ellenünk nem lehet sztrájkolni" - hangsúlyozta a Kossuth rádió műrorában a kuratórium tagja.
Lajos Tamás korábban az ATV Híradónak azt mondta: amennyiben a bíróság kimondja, hogy jogszerű az egyetemi oktatók sztrájkja, a kuratórium alternatív oktatást szervez. Azt viszont még nem árulta el, miként szervezik meg az oktatást, de annyit elmondott, hogy lesz, aki tanítsa majd a diákokat, és a hely is megvan, ahol a félév folytatódhat. A Színművészeti hallgatói szerint azonban "hallgatók nélkül nincs oktatás, a hallgatók pedig itt vannak a Vas utcában”. Az egyetemisták reakciójáról itt írtunk részletesebben.
Fáklyás futást szerveznek az egyetemi autonómiáért a színművészetisek
A biciklis és élőláncos felvonulás után most fáklyás futással tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.