Színművészetisek a világsajtóban, piros-fehér szalagok az egyetem előtt

Hetek óta az egyik legnagyobb téma a magyar felsőoktatásban a Színház- és Filmművészeti Egyetem sorsa és helyzete. Sőt a #freeSzfe hashtag már a világot is bejárta.

  • Eduline

Bár a diákok hangsúlyozzák, hogy tanáraiktól függetlenül mo­­zognak, azok segítő támogatása nélkül nem tudnák kivitelezni az akciót. Upor László, az átalakítás elleni tiltakozásul leköszönt rektorhelyettes egy héttel elhalasztotta a tanév indulását, így egyelőre nem kell jogi következményekkel szembenézniük sem a diákoknak, sem a tanároknak, amiért hátráltatják a becsöngetést. Sokáig azonban már nem húzhatják a helyzet rendezését - írja az e heti HVG.

Hozzáteszik, ha a tanév elkezdődik, akkor a demonstrálók választhatnak a félév elbukása és az akciójuk hiábavalóságát jelző órára járás közt. Persze az egyetemnek tanárokat is biztosítania kéne. Viszont ami az SZFE-n történik teljesen új köntösbe öltöztette az egyetemi megmozdulásokat. Ugyanis a diákok ellenállása abban is új, hogy nem beszélik szét a céljaikat, és a tárgyalásokra sem mennek el addig, míg a követeléseiket nem teljesítik.

Ha le is győzik a hallgatókat, állva, nyílt küzdelemben akarnak elesni

– jellemzi a tiltakozást Stefano Bottoni történész, aki annak idején részt vett az MTA elleni kormányzati támadás kivédésére létrejött Akadémiai Dolgozók Fórumának megalapításban.

A teljes interjút a HVG e heti számában, illetve a hvg360-on olvashatjátok el. 

SZFE-ügy és a lehetséges kimenetelek - vajon hogyan oldódik meg a helyzet?

Több mint egy hete már, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói blokád alá vonták az egyetem főépületét - a hvg.hu összeszedte, milyen lehetséges forgatókönyvek jöhetnek az ügyben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.