Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A Színház - és Filmművészeti Egyetem hallgatói továbbra is tiltakoznak az egyetem szervezeti átalakítása miatt.
Az SZFE Hallgatói Önkormányzata (HÖK) korábban írt közleményében tudatta, hogy nem fogadja el a kinevezett testületet. A diákok küldöttsége azt kérte Palkovics Lászlótól, hogy az öt kuratóriumi tag közül hármat az egyetem nevezhessen ki, de nem így történt. Az egyetem hallgatói most egy videóval tiltakoznak a döntés ellen.
Mi, a Színház - és Filmművészeti Egyetem hallgatói, büszkék vagyunk rá, hogy egy 155 éves múlttal rendelkező intézmény az otthonunk. Eredményeink pedig igazolják, hogy mekkora szükség van ránk a szakmán belül a fővárosban és vidéken egyaránt.
- hangzik el a videó elején.
Az SZFE Hallgatói Önkormányzata grafikonokkal és statisztikai adatokkal teli videót tett közzé a Facebookon, amiben felsorolják, hogy az elmúlt tíz évben az egyetemen végzett színészhallgatók 96 százaléka jelenleg is aktív, 78 százaléka kőszínházban, ebből 38 százalék vidéki színházban kezdte pályáját. Megemlítik a rengetek nemzeti és nemzetközi díjat, melyekről úgy gondolják, hogy az egyetemen folyó művészi oktatás minőségét igazolják.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem generációkon átívelő örökségét most politikai-ideológiai céloktól vezérelve lerombolják. Ne hagyjuk, hogy egy egyetem szabadságharcát sárba tiporja a hatalom! Kiállunk a jövőért, a magyar kultúra jövőjéért.
- ezzel zárul a hallgatók tiltakozó videója.
Jövőre alapítványhoz kerül a Szent István Egyetem, de évekig tarthat teljesen átalakulás
A Szent István Egyetem is alapítványi fenntartásba kerül január elsejétől, de a megbízott rektor szerint ez akár évekig eltarthat és akár szakok megszűnésével is járhat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.