Így segítenek az egyetemek a nehéz helyzetbe került hallgatókon

A koronavírus-járvány okozta helyzet sok egyetemista életét is megnehezítette. Néhány magyar egyetem külön ösztöndíjat hozott létre a segítésükhöz.

  • Eduline

Az ELTE a veszélyhelyzet miatt diákmunka-lehetőségtől elesett, de önkéntes alapon dolgozó hallgatókat szeretné támogatni. A meghirdetett ösztöndíjra május 8. és május 15. között jelentkezhetnek az Eötvös Loránd Tudományegyetem teljes idejű, nappali képzésen tanuló, a pályázás félévében aktív státuszú hallgatói. A támogatás egy diákra eső összege az érvényes pályázatot beadók számától függ, köztük osztják majd el a célra rendelkezésre álló keretösszeget, amely ebben a félévben 15 millió forint.

Szociális ösztöndíjat hozott létre a Budapesti Gazdasági Egyetem is azoknak az önköltséges hallgatóknak, akik a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt rossz anyagi helyzetbe kerültek, és emiatt kérdésessé vált tanulmányaik folytatása. Az egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a jelentős összegű ösztöndíjra június 30-ig jelentkezhetnek az alapképzésben, mesterképzésben, illetve felsőoktatási szakképzésben részt vevő önköltséges magyar és külföldi hallgatók.

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói 20 és 100 ezer forint közötti egyszeri támogatást kapnak a helyzet miatt. Azok a diákok kaphatják meg ezt az áthidaló ösztöndíjat, akik a veszélyhelyzet miatt elveszítették munkájukat, jövedelmüket, és emiatt egyetemi tanulmányaik finanszírozása is veszélybe került. Az ösztöndíjra azok a nappali és levelező tagozatos egyetemisták pályázhatnak, akik aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

Felmérést készített a HÖOK - a hallgatók 40%-a elégedett a távoktatással

Az órák 42%-át a járványhelyzetet követően is ki lehetne váltani távoktatással.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.