Három nap alatt mintegy négyezren igényelték az új diákhitelt

A bevezetése óta eltelt kicsit több mint három nap alatt mintegy négyezren igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Pluszt - mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

  • Eduline/MTI

Közzétették a középszintű magyarérettségi és az emelt szintű vizsga hivatalos megoldásait is.

A kormány április 9-i döntése alapján, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel, a május elsejétől elérhető a Diákhitel Központnál a Diákhitel Plusz, amit aktív jogviszonyú felsőoktatási hallgatók maximum félmillió forint összegben igényelhetnek, amennyiben nem töltötték be 55. életévüket. Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, alig fél nap alatt rekordszámú igénylést adtak le az új diákhitelre.  

Hétfő reggel Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a bevezetés óta eltelt nagyjából három nap alatt már négyezren vették igénybe az új hitelt, ami a központ történetének egy nagy sikere, ugyanakkor elszomorító is, hiszen azt jelzi, nagyon sok diák került nehéz helyzetbe a járvány idején.

Kitért arra is, a Diákhitel Plusz bevezetésével a nyelvtanulási diákhitel igénylési lehetősége péntektől megszűnt, de ezt kiváltja az új - szabad felhasználású - konstrukció, ráadásul a kormány döntésének köszönhetően a mostanáig felvett, 1,99 százalékos kamatozású nyelvtanulási diákhitelek péntektől kamatmentessé váltak.

Megjegyezte, több százan éltek három nap alatt azzal a lehetőséggel is, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1-et az első félévre visszamenőlegesen felveszik. Majd arra is emlékeztetett mindenkit, hogy meghosszabbították a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határidejét is, a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig. A meghosszabbított igénylési határidőben mód nyílik a korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is.

Online záróvizsga vagy szigorúan szabályozott, de személyes diplomavédés? Így döntöttek az egyetemek

Hogyan zajlanak az idei tanév egyetemi záróvizsgái? Megnéztük, milyen megoldást találtak egyes egyetemek.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.