Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hogyan zajlanak az idei tanév egyetemi záróvizsgái? Megnéztük, milyen megoldást találtak egyes egyetemek.
Néhány egyetem esetén még arról írtunk a távoktatás kezdetén, hogy elképzelhető hogy online zajlanak majd a tavaszi, nyári záróvizsgák, diplomavédések is. Most megnéztük, hogy az idő előrehaladtával a legnépszerűbb egyetemek hogyan döntöttek.
Az érvényes szabályok szerint az egyetemi záróvizsgák során is kerülni kell a személyes érintkezéseket. Amellett, hogy a másfél méteres távolság tartására ilyenkor is figyelemmel kell lenni, azt is lehetővé tettük, hogy ezeken a vizsgákon ne három, hanem csak két fős legyen a bizottság - ezzel is csökkentve a fertőzés terjedésének kockázatát - ezt még Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára mondta el korábban az MTI-nek.
Ahogyan sok más kérdésben, így ebben is egyetemenként, sőt akár karonként is eltérő döntések születtek. Az ELTE-n online záróvizsgák lesznek, ahogyan a Debreceni Egyetemen is kizárólag online vizsgákat szerveznek. A PTE Állam-és Jogtudományi Karán szigorú intézkedések mellett, de személyes záróvizsgákat szerveznek.
A Károli Gáspár Református Egyetemen mindkét formában lehetséges a vizsgázás. A záróvizsgákat bár elsődlegesen távolléti formában, online kell megszervezni, de azt írják: lehetőség van a záróvizsgák személyes hallgatói jelenléttel történő megszervezésére is.
Nyelvvizsgamentesség: itt az összes szabály, amit tudni kell
A főiskolai okleveleket is kiadják? Mi lesz a felsőoktatási szakképzésen tanulókkal? Itt vannak a részletek az nyelvvizsgamentes diplomákról.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).