Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A főiskolai okleveleket is kiadják? Mi lesz a felsőoktatási szakképzésen tanulókkal? Itt vannak a részletek az nyelvvizsgamentes diplomákról.
Ahogy számtalanszor leírtuk már, a miniszter szerint 75 ezer olyan, már végzett hallgató van ma Magyarországon, akiknek nyelvvizsga hiányában nem adták ki a diplomájukat. Nekik szeretnének most segíteni ezzel a kedvezménnyel. A nyelvvizsgamentesség azonban nem csak rájuk vonatkozik, minden hallgatót érint, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium adott tájékoztatást a bejelentés után.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) utánajárt a legfontosabb szabályoknak a nyelvvizsgamentességgel kapcsolatban, és Budai Marcell a HÖOK sajtófőnöke arról tájékoztatta az Eduline-t, hogy a korábbi részletek mellett kiderült, hogy a kedvezmény valamennyi egyetemi és főiskolai diplomára vonatkozik függetlenül attól, hogy alap- vagy mesterszakos diplomáról van szó.
Tehát nem számít, hogy egyetemen vagy főiskolán szereztetek felsőfokú végzettséget, ettől függetlenül kézhez kaphatjátok az okleveleteket. Továbbá nem számít az sem, hogy két éve vagy tizenkét éve szereztétek meg ezt a végzettséget, amennyiben valamikor nyelvvizsgahiány miatt nem kaptátok meg a diplomátokat, ez most megváltozik.
Arra is választ kaptunk, hogy a felsőoktatási szakképzésen tanulókra is vonatkozik-e a kedvezmény. A válasz: igen, a FOSZK-os oklevelekre is érvényes a szabály.
A hiányzó vizsgák száma sem fontos
A HÖOK arra is választ kapott, mi van azokkal, akiknek egy mesterképzés esetén esetleg nem csak egy, hanem kettő vagy több vizsgájuk hiányzik. Ők is diplomát kaphatnak, a nyelvvizsgamentesség ugyanis valahány nyelvvizsgára vonatkozik függetlenül attól, hogy hány nyelvvizsgát írnak elő a felsőoktatási jogszabályok az adott szakra, és függetlenül attól, hogy egy, vagy akár több nyelvvizsga hiányzik.
Ami a legfontosabb, hogy a fentieken túl az idei évi mesterfelvételi eljárásokra a nyelvvizsga követelményeit is felfüggesztik - tájékoztatott a HÖOK sajtófőnöke.
Komoly kérdéseket vet fel a nyelvvizsga nélküli diplomaszerzés - mi lesz az oklevelekkel?
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnap bejelentette, 75 ezer hallgatónak engedik el a nyelvvizsgakötelezettséget a diplomához. Szakmailag azonban ez már most sok kérdést felvet. Rozgonyi Zoltánnal, a Nyelvtudásért - Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnökével beszélgettünk.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.